Ma éppen rossz napom van, ami előfordul azért hébe-hóba. Korántsem olyan gyakran, és korántsem olyan intenzitással, mint régen, amikor még nem tudtam, amit ma. Azt fogom ma elmondani neked, hogy mi a különbség az én rossz napom, és annak a rossz napja között, aki még nem tudja, hogyan dolgozzon magán úgy, hogy annak kézzelfogható eredménye is legyen.
Eszembe jutott egy eset, nem is olyan régen történt, amikor is sírva fakadtam egy olyan dolog miatt, ami engem nagyon mélyen érintett meg. Egy illető, aki szemtanúja volt az eseménynek, később a fejemhez vágta, hogy emiatt én szakmailag nem vagyok hiteles. Nos, nekem kicsit más az elképzelésem a szakmaiságról. Először is emberek vagyunk, mindenkinek van problémája. Akinek nincsen, az hazudik és festi magát. Magam részéről jobban megbízok egy olyan segítőben, akiről tudom, hogy neki is rögös út áll a háta mögött, mint a magukat púderező, reflektorfényben tündöklő, ingó-bingó megmondóemberekben.
Ahogy mifelénk mondják, a suszternak is a cipője lyukas. Azt hiszem, mi mind, Keirón* kentaurtól kiindulva, akik segíteni akarunk másokon, valójában mind magunkat akarjuk megjavítani. És az önmagunk megjavítására tett kísérletek közben szerzett tudást és tapasztalatot használjuk arra fel, hogy másoknak az útja már talán könnyebb legyen, és ne mindent a saját vérükön kelljen megtanulni.
Az én rögös múltam megannyi legyőzött akadály, megannyi nehézség, amit túléltem. Azaz rengeteg durva dolog, ami nem tudott leteríteni. (Kivéve a medve, tudod… de medvével még szerencsére nem találkoztam.) A rögös múlt szerintem sikertörténet. Először is nem vagyok halott, épp ellenkezőleg, nagyon is élek. Másodszor nem őrültem meg, nem temetkeztem bele a negativitásba, amit oly sokan tesznek. Minden engem ért élményből igyekszem profitálni valamit lelkileg, és mint most is, igyekszem megosztani is ezeket a tapasztalatokat, hátha ezáltal neked is könnyebb lesz.
És hogy mi a különbség az én rossz napom meg annak a rossz napja közt, aki nem tudja, mihez kezdjen ilyenkor? Nem a csokira meg a forró fürdőre gondolok, hisz te is tudod, ezek átmeneti megoldások. A különbség az, hogy én már tudom, hogy elmúlik. Tíz vagy húsz éve egy-egy rossz nap, egy kellemetlen esemény maga volt a katasztrófa, összedőlt a világom. Ma már erről szó sincs. És nem kell gyűrűbe vésetnem a szót, egyszerűen csak tudom, hogy elmúlik. A világon semmi nem tartott még örökké.
Aztán pedig, mikor már az ember megismer néhány technikát, rájön, hogy mi az, ami neki a legjobban működik. És ez a kulcsa annak, hogy jól érezd magad. Nekem ez a legjobban bevált módszer a théta healing, ötvözve az eddig megtanultakkal. Tehát most gyorsan megírtam ezt a bejegyzést, hogy elmeséljem, nekem is szoktak lenni rossz napjaim (bár mióta Norvégiában lakom, még nem volt, de hát ennek is el kellett jönni), aztán máris thétázni fogunk valakivel, aki nekem segít, amikor arra van szükségem. Azért mondom, hogy “gyorsan” megírtam a bejegyzést, mert 1-2 óra múlva már ez az egész rossz érzés annyira távoli lesz, hogy el sem fogom tudni képzelni, mi a fene bajom volt, és akkor már nem tudnám megírni a fentieket.
Egy szó mint száz, no para, nem kell tökéletesnek lenned, mert senki sem az. Sőt, ha valaki ezt állítja magáról, akkor kezdj el gyanakodni. Ha pedig rossz napod van, ne erőltesd, hogy jó legyen. A rossz dolgokat épp úgy meg kell élnünk, mint a jókat, és néha épp a rosszak segítenek abban, hogy gyógyítsuk a lelki sebeinket, és előrelépjünk az életünkkel.
Instant önsegítő technika: amikor rossz napom van, eszembe juttatom Marsellus Wallace-t, és rögtön tudom, hogy voltaképpen eszméletlenül jó napom van! 🙂
*Egyszer már írtam egy cikket Keirónról, viszont, Isten tudja miért, most nem találom. A lényege annyi, hogy a kentaur halhatatlan volt, de véletlenül meglőtték egy nem neki szánt, hidra mérgébe mártott nyílvesszővel. Mivel meghalni nem tudott, “csak” iszonyatos szenvedésekben volt része. Ezért bejárta a világot, minden ismert gyógyítót felkeresett, és minden ismert gyógyítási technikát megtanult, mert meg akarta saját magát gyógyítani. Eközben persze sokat tanult, a tudását pedig mások szenvedésének az enyhítésére használta fel. Hogy ő maga végül meggyógyult-e, arról nem szól a fáma.
Nagyon igaz! Csak a rögös út ad élettapasztalatot, hisz akinek nincs, az hogy tudná, hogy miről is van szó, amikor másnak – az ő esetében halvány lila fogalma nincs arról, hogy mit beszél..
A leckék a rögös utakon válnak jó esetben megoldottá, mert ha nincs megoldva, akkor az a probléma újra és újra szembe jön velünk más körítésben, amíg meg nem oldjuk..
Csak az tud másokon segíteni, aki önmaga is megjárta a hadak útját, és tudja, miről is beszél.. így lesz hiteles..
Hisz amikor valaki úgy megy fel a színpadra, hogy még – élettapasztalat – csalódás – fájdalom – hiányában nincsenek érzelmei, akkor nem tudja beleéléssel eljátszani a darabot, és hiteltelen lesz.. Érzelmet eljátszani érzelemhiányosan? Lehetetlen..