Te vezetsz, vagy a robotpilóta?

Mindig megdöbbent, amikor viszonylag értelmes emberek is beleesnek abba a csapdába, hogy maguk felé hajlik a kezük egy érvelésnél. És nem csak maguk felé hajlik, de hiába hívja fel az ember a figyelmet, hogy légy van a levesben, továbbra is kötik az ebet a karóhoz. Ezt a fajta kettős mércét nehezen tudom feldolgozni. Na nekem meg erre kell még oldani.

kép: freepik

A minap két egészségügyi dolgozóval beszéltünk egy poszt alatt hozzászólásokban. Ők a betegeket szidták, hogy leköpik őket, csúnyán bánnak velük, én pedig azt mondtam, hogy ha nehéz a munka, valamin változtatni kell. Ők pedig azt mondták, ez csak a beteg hibája, sőt, az egyikük, ismervén munkásságomat, arra hivatkozott, hogy a betegségeiket az emberek teremtik be maguknak lelkileg. Arra a kérdésre, hogy akkor ő hogy teremtette be magának ezt a munkahelyet, már hárítás volt a válasz. Pedig a munkahelyválasztás sokkal tudatosabb döntés, mint a betegségválasztás.

Ha az élet szenvedés, ha a munkád iszonyat, a betegeid, vevőid, klienseid, kollégáid, főnökeid egytől-egyik égetnivaló állatok, akkor valamin változtatni kell. Nem feltétlenül a munkán, de kell csinálni egy-két oldást, hogy az élet ne legyen ekkora szenvedés. Vannak nehéz munkák, és vannak még nehezebbek, mégis valaki mosolyogva tudja végigcsinálni, más pedig már a felétől megőrül.

Ahogy szoktam nektek mindig mondani, a “hibát”, a fájdalmas részt magunkban kell keresnünk. Engem miért zavar az, ha a betegem rokonai nem köszönnek nekem? Miért zavar egyáltalán, ha bárki nem köszön? Hol ért fájdalom, miért sérti az egómat, ha nem köszönnek nekem, azaz nem vesznek észre? Legyen egyértelmű, fájdalom csak az egóban van. Sértődés, idegesség, harag, minden negatívnak felfogott érzelem kizárólag az ego bűvészmutatványa, a lélekben ugyanis csak feltétel nélküli szeretet van, amit egyébként éppen az ego zajongása miatt olyan nagyon nehéz sokszor meghallanunk.

Break your chains! kép: freepik

Ha ezeknek a problémáknak a mélyére ásunk, és kioldjuk a gyökér töltetet, akkor megszűnik az érzelem. Lehet, hogy többé nem találkozik az illető köpködős beteggel, de az is lehet, hogy végre tisztán lát, és munkahelyet fog váltani. Vagy az is előfordulhat, hogy leköpik, de egyszerűen csak letörli, és folytatja a napját, nem hagyja, hogy egy ember elrontsa a pozitív hangulatát.

Én nagyon sajnálom ezeket a lányokat, mert nem fogadnak el segítséget, pedig felajánlottam – itt is mondom – egészségügyi dolgozóknak kedvezménnyel segítek a pályájukat érintő kezelésben. Mert megérdemlik ők is, hogy boldogok legyenek. De épp ez az, amit a múltkor már említettem: nem lehet valakin segíteni, aki nem érzi úgy, hogy baja van. Amíg az életed felelősségét nem vállalod, hanem kifelé mutogatsz, vádaskodsz, hibáztatsz, addig soha nem fog megváltozni a helyzet. Amíg úgy érzed, másoknak kéne megváltoznia, mert velük van a baj, addig az életed irányítását rájuk bízod, és soha nem leszel boldog. A felelősség nehéz szó, de hidd el, tonnákkal könnyíti meg az életedet.