Milyen érdekes szinkronicitás, hogy valahányszor előjön valami komolyabb, nehezebb, általánosabb, sokakat érintő téma, mindig még aznap este szembejön egy cikk, egy írás, vagy mint most: egy videó, ami pontosan ugyanarról a témáról szól. Más pszichológusok, neurológusok és egyéb szakemberek munkájának eredménye, amelyek által én is tovább tökéletesíthetem a módszeremet. A minap éppen arra oldottunk egy kliensnek, illetve az jött fel neki, hogy ő nem járhatott egyetemre, mert a szülei nem finanszírozták. Ettől pedig úgy érzi, hogy folyamatosan hátrányban van a kortársaival szemben, akiknek nem csak diplomájuk van, de szerető, gondoskodó és támogató családi hátterrel is rendelkeznek. Az alábbiakban megosztom azt a TED videót, amely alátámasztja a nézeteimet, illetve az oldás részleteit.
Szeretném, ha előbb a videót néznéd meg, úgy talán érthetőbb lesz, amiket írok. 16 perc. Ne ijedj meg az angoltól, a videó alján található kis három pöttyös ikonra kattintva be tudod tölteni a feliratokat (more languages és ott kiválasztod a magyart). Mindenképpen érdemes megnézni, de most inkább csak engem olvasnál, akkor a videó alatt folytatódik a cikk.
Tehát a minap a következő téma került elő az egyik kliensemnél. Egyetemre szeretene járni, de nagy feszültséget érzett magában az egésszel kapcsolatban. Beleástunk a témába, és hamar kiderült, hogy ez az egész egyetem dolog azért fáj neki, mert úgy látja, hogy a kortársai már sokkal előrébb tartanak az életben, mint ő. Anyagilag, szakmailag, sikerek tekintetében. További ásás során felmerült, hogy az egyetemből nem is annyira a diploma hiányzik, mint a támogatottság érzése. Az egyetemista már felnőtt, de még a szülei támogatják, van lehetősége növekedni, kivirágozni, tanulni és tapasztalatokat gyűjteni anélkül, hogy közben az életéért küzd. Ezzel szemben kliensem 18 évesen már a lépcsőházban aludt, mert a szülei kirakták. Látható a kontraszt, igaz?
A fenti videóban tudományos bizonyítékokkal alátámasztják, hogy bizony az életünkre hatással van az, hogy gyermekkorunkban hogyan bántak velünk a szüleink, és milyen élményeink vannak, már egészen a születés pillanatától indulva. Ehhez én hozzátenném, hogy egyébként már a születés előttről is. Sőt, talán már attól az időszaktól fogva, hogy anyukánk az ő anyukájának a hasában volt még magzat. Elvégre az a petesejt, aki most Te vagy, már akkor elkészült, és már a magzat édesanyád petefészkében jelen volt, azaz megélt minden olyan energetikát az anyukádon keresztül, amit a nagymamád kibocsátott, átélt, vagy aminek ő részese volt. És onnantól fogva is, egészen a születésedig, konkrétan fizikai része voltál édesanyád testének. Ergo, ha a test emlékszik, akkor ezek az emlékek ott vannak mélyen eltemetve benned is.
![]()
A DNS és gyermekkor nem egy korlát, ami predesztinál, hanem egy létra, és bárhová feljuthatsz rajta (kép: freepik)
Tehát nem csak a DNS-ed határozza meg, hogy milyen lesezl, amikor felnősz, hanem a bánásmód is, amit gyermekkorodban megtapasztalsz. A bánásmód alakítja ki azt a képet, amelyet a DNS-ed mutatni fog (fenotípus). Az anyai, illetve szülői gondoskodás, a bébikorban körülvevő környezet határozza meg, hogy mely gének lesznek aktiválva. A folyamatos szorongás és stressz már ekkor kialakul bennünk. Itt dől el, hogy hajlamosak leszünk-e a stresszre, elhízásra, függőségre, és a többire, igazából bármire, amire “szükség” van ahhoz, hogy az életünk pocsék legyen.
Mint látható, a gyermekkori gondoskodás minősége (vagy egyenesen a hiánya) nem csak pszichológiai szinten befolyásolja az embert, hanem DNS szintjén hat. Akinek nehéz gyerekkora volt, sokszor borzasztó átokként éli meg, mikor még a sokadik oldás után is azzal küszködünk, hogy ilyenek meg olyanok voltak a szülei. Hogy neki mindent nehezebb elérni, mint másoknak, és soha semmi nem alakul úgy, ahogy szeretné. Eddig kisebb-nagyobb eredményeket tudtunk elérni, általában részterületeken. Most azonban a legutóbbi oldásnál előre léptünk ebben a tekintetben.
Feloldottuk az összes olyan érzelmet, amely a meg nem kapott dolgokkal kapcsolatos. Feloldottuk a szülők iránti indulatokat, és az “én kevesebb vagyok, mint mások” érzését. Ezután pedig betöltöttük az egyenlő esélyeket. Feltöltöttük energiával a személyt fogantatásától fogva, és betöltöttük azt az állapotot, mintha a többiekkel egy vonalról indult volna. Az oldás után a személy felszabadult és örömteli volt. Továbbra is egyetemre akar menni, de nem érez feszültséget és szorongást az üggyel kapcsolatban.
És ez a lényeg, mert ahogy szoktam mindig mondani: Legyél jól! Mindegy, mit csinálsz, mert lehet, hogy amit csinálsz, nem is fog változni, csak az a fontos, hogy érezd közben jól magad.
Tehát annyi a különbség, ha megnézted a videót, hogy mi epigenetikus drogok helyett théta technikával dolgozunk. Hiszen minden az agyadban zajlik le, és thétában az agy könnyedén átprogramozható.
Igaz, az eset még nagyon friss, néhány napja történt ez a kezelés. Ezért még nem tudom megmondani, hogy az eredmény mennyire széleskörű és mennyire tartós, de ha még egyszer-kétszer meg kell erősíteni, akkor sem gond. Mert a lényeg az, hogy már megvan a probléma forrása, és tudunk megoldást rá. Először a múltba bekötő, odaragasztó érzelmeket kell kioldani (harag, neheztelés, bánat, irigység, stb.), utána pedig lehet aktiválni a DNS-t, betölteni az anyai gondoskodás energiáját
Összefoglalva tehát: a kisgyermekkori események predesztinálják a felnőttkori valóságod. Nem pusztán a pszichikai megélések (alkalmasint sérülések) által, hanem genetikai szinten, a DNS egyes részeinek aktiválásával. Ha nem tetszik az életed úgy, ahogy most van, és amilyen, akkor változtathatsz rajta, egész egyszerűen csak másik DNS szegmenseket kell aktiválni. Az epigenetikus professzor szerint ez lehetséges epigenetikus drogokkal, szerintem pedig akár théta healinggel is. Utóbbit ajánlom, mert nagyon drogellenes vagyok, még az orvos által felírt nyugtató és egyéb dolgokat sem tartom feltétlen jó ötletnek, de erről majd egy másik cikkben írok.
Bejelentkezés, időpont foglalás egyéni kezelésre: shinbei78@gmail.com
SaveSave
SaveSave
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: